Kiemelt

Még mindig oltják a Görög erdőtüzeket

Az első hírek a görögországi erdőtüzekről július 27-én érkeztek, amikor is az Athéntól északkeletre 20 km-re található Sztamata-Dionüszosz régióban tört ki a legveszélyesebb tűz, ráadásul a lángokat az erős szél is vitte tovább.

A tűzben már akkor több ház megsemmisült, és lakókat kellett kimenekíteni.

Az oltáshoz nem csak földi, hanem légi egységeket és a katonaságot is bevetették, a szél erős lökésekkel érkezett, és a hőség nagyobb volt néhány helyen 40 foknál.

Augusztus elején arról érkeztek hírek, hogy Rodoszon megfékezték a bozóttüzet, a hőség azonban nem enyhült, és továbbra is tűzveszélytől tartott a tűzoltóság. A szigeten három faluból menekítették ki a lakosokat. Az ország déli részén már augusztus elején több mint háromezer hektárnyi fenyő-, és olajfaliget vált a tűz martalékává.

Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök hétfő esti televíziós beszédében bocsánatot kért nemzetétől a tűzvész elfojtására tett kormányzati lépések közben elkövetett “esetleges hibákért”. Bár a kormány mindent megtett, “ami emberileg lehetséges volt”, esetenként “ez nem volt elég” – fogalmazott a kormányfő, akit az ellenzék, helyi hatóságok és a lakosság részéről is bírálatok értek a katasztrófa kezelése miatt.

Magyar érintettről a tűzzel borított területen nem tudni.

Forrás
Origo

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb

Reklámblokkoló azonosítva!

Oldalunk non-profit alapon működik, tehát nem termelünk bevételt. Kérjük hogy kapcsolja ki a reklámblokkolót az oldal megfelelő működéséhez.